Anton Pavlovics Csehov

HÁROM NŐVÉR
(1901)

Az élet is elmegy, a fiatalság. Minden elmúlik, de semmi sem oldódik meg. Csupa jelkép a valóságot csak egy nagy költő hazudhatja ilyen tömörnek, ilyen összefüggőnek a legnemesebb realizmus bűvös eszközével. A férfiak nem dolgoznak, és boldogtalanok, de a nők dolgoznak, és ők is boldogtalanok. Mindenki boldogtalan, az élet nem adhat mást. Cselekmény nem mozgatja a darabot, mégse novella, mégse kisregény, hanem dráma.

(KOSZTOLÁNYI DEZSŐ)

A nagy Csehov-drámák között a Három nővér az egyetlen, melyet dráma"-megjelöléssel látott el a szerző; ezt az értelmes élet utáni meddő sóvárgást" legkomorabb, legrejtélyesebb darabjának tartják. Śjszerűsége miatt bemutatásakor a moszkvai Művész Színházra nehéz feladat várt: az első változat a színészek szerint nem darab, csak váz" volt; eljátszhatatlan, szerepek nélküli, csak utalásokból álló" szövegnek tartották. A szerző, miközben rövidítette a dialógusokat, állandóan vitázott a színház vezetőivel, a mű ironikus, komikus tónusát hangsúlyozta a tragikus-szentimentális játékstílussal szemben.

Csehov meghatározta, hogy mindaz, ami a színpadon végbemegy, legyen ugyanolyan bonyolult, és egyszersmind egyszerű is, mint az életben. Ha ebédelnek, akkor csak ebédelnek, de közben éppen megteremtődik a boldogságuk, vagy az életük éppen tönkremegy." A nyitott, vendégfogadásra berendezkedett Prozorov-házban az állandó jövés-menés, teázgatás, pirogevés, kártyázás közben szinte észrevétlenül változnak a sorsok (úgy, hogy kettesben csak ritka pillanatokra maradhatnak a szereplők).

A darab cselekménytelenségének, hétköznapiságának illusztrálására zanzák sora született. Elza Triolet szerint pl. a mű arról szól, hogy három tábornoklány Moszkvába akar utazni, lehetőségük van rá, a pénzük is megvan a vasúti jegyre, de a végén mégsem mennek el", a Kosztolányi-variáció pedig a következő motívumokat emeli ki: három moszkvai lány története, aki vidékre kerül, ott csöndesen elszárad, kiábrándul, megöregszik".

Csehov tudatosan kerüli a látványos akciókat, a poénokat, a csúcspontokat, hogy az érdekesség" ne vonja el a figyelmet a rejtett tartalmakról. Külsőleg, láthatóan, kevés a történés - a cselekmény maga a társasági élet. A nyitó jelenetből kiindulóan egyetlen elkomoruló folyamatnak tűnik a négy felvonás hangulat- és pillanatképekben megjelenített négy életút-állomása: a még derűsnek, vidámnak ható névnapi ebéd életképétől (I.) az elrontott farsangi esten (II.) és a tűzvész éjszakáján (III.) keresztül a párbaj és a katonák áthelyezési napjának deléig (IV.). Érkezés- és távozás-motívumok adják a keretet: Natasa és Versinyin bekerül a társaságba: ez a változás (Andrej nősülése és Mása fellobbanó szerelme) teremti a drámai szituációt, - a záró jelenetben a hadosztály elvonulása és a báró halála a Prozorov család magára maradását jelenti.

(A mű, zenei kompozícióban, az apa temetésén hallott búcsúztató katonazenére való emlékezéstől a búcsúzó barátokat kísérő, halkuló katonazenéig tart.) A felszínen, drámaiatlanul", eseménytelenül csak a vegetálás látszik; mélyen, a színfalakon kívül, a felvonások között a család kisemmizésének folyamata zajlik. Natasa tevékenysége döntő változást okozó, tervszerű akciósorozat, erről szinte mellékes utalásokból értesülünk ugyanúgy, mint Andrej kártyaveszteségeiről és eladósodásáról. Szoljonij aktív tette - Tuzenbach megölése - egyetlen pisztolylövés, a távoli háttérből.

A lappangó" cselekményt, a rejtett tragédiát szimbolikusan jelzi a darab tere is: amikor tizenegy évvel korábban Prozorov tábornok megkapta dandárját", családjával vidékre, egy kormányzósági városba" került. A közönséges, sivár környezetet gyerekei szinte száműzetési helynek tekintik (nincs egyetlen csak egy kicsit is jelentékeny ember [+] nehogy elpusztuljanak az unalomtól, mérges pletykával teszik változatossá az életüket, pálinkával, kártyával, pereskedéssel, a feleségek megcsalják a férjüket [+] ez a romlott levegő megnyomorítja a gyerekeket+", Andrej). Életvitelükkel, stílusukkal próbálnak védekezni, menekülésük csak vágyaikban fogalmazódik meg. Śgy emlékeznek,"mintha csak tegnap" hagyták volna el a fővárost; a darab egyik vezérszólama, a Moszkva-motívum, ábrándjaikban a szépséget, a kultúrát, az életet jelenti a lehúzó környezet ellenpontjaként - a moszkvai álmok, vágyak és a realitás ütközése az atmoszféra alapja. A mélycselekmény változásait az egyre szűkebb belső terek is jelzik: Natasa közös szobába költözteti Olgát és Irinát (így a szalon helyett ebben a zsúfolt zugban játszódik a III. felvonás), majd a negyedik felvonásra már kikerülnek a kertbe. Olga a dadával állami lakásba, Irina albérletbe menekül (legalább nem kell Protopopovval találkoznia", aki benn otthonosan zongorázik), Mása sem teszi be többé a lábát" a házba; Andrejnek meg Csebutikin tanácsolja, hogy meneküljön innen messzire" - a felforgató Natasa pedig már a kert átalakítását tervezi.

A családi ház nemcsak valós helyszín, hanem elhatárolódásuknak, majd kisemmizésüknek szimbóluma is.

A mű kompozícióját meghatározza a többsíkú időszerkezet: a darab Irina névnapján, egyben az apa halálának első, ideköltözésük 11. évfordulóján kezdődik, de összemosódnak az idősíkok: a felvonások között csaknem öt év telik el (öregszenek, felejtenek, Andrej hízik, a lányok fogynak, Natasának két gyereke születik, Irina váltogatja munkahelyeit, Olga igazgató lesz, Mása kibontakozó szerelmének állomásait éli végig; - szimbolikusan tavasszal kezdődik és ősszel zárul a mű.) Ugyanakkor egyetlen napba sűrítettnek tűnik a drámai jelen - hangsúlyosak a felvonásidők (dél, este, hajnal, dél). A mozdulatlanságban ironikusnak hat az állandóan visszatérő óra-motívum (emlékeznek: akkor is így ütött", locsognak: két percet siet", jelzik az idő múlását a szerzői utasításhoz képest: negyed kilenc van", sejtetnek: fél egy van", azaz a párbaj ideje; Versinyin állandóan az óráját nézi a búcsújelenetben - gesztusa jellemét is minősíti, Csebutikin óratörése szimbolikus: akkor ejti ki a kezéből az orvos - az éppen a mamától maradt - emléktárgyat, amikor Irina először jelenti ki tényként, hogy elutaznak.). Filozofálgatásaik állandó tárgya az eszményített múlt és a távoli jövőbe vetett hit.

Az intarziás" felépítésű mű hagyományos expozíció nélkül, párhuzamos sorsok villanásnyi képeiben jut el a katarzis nélküli lezárásig. Minden oldal az élet benyomását kelti, úgy bomlik ki előttünk ez az élet, mintha egy magnetofont kapcsoltunk volna be. Ha alaposabban szemügyre vesszük a drámát, láthatjuk, hogy véletlen egybeesésekre épül, oly mesterien, mint Feydeau drámái - a virágváza felborul, a tűzoltóautó a legjobb pillanatban süvít el a ház előtt, a szavak, a közbeszólások, a távoli muzsika, a belépés, a búcsú - az illúziók nyelvén lépésről lépésre minden egy életszelet teljes illúzióját teremti meg [+] minden egyes megszakítás apró provokáció, felhívás gondolkodásra" (Peter Brook).

A szereplők itt is, mint Csehov minden érett művében, vidéki középosztálybeli-értelmiségi csoportképet alkotnak, főszereplő és rezonőr nélkül. Szenvednek helyzetüktől, pótcselekvésekben, passzivitásban élnek, banális beszélgetésekkel, vitákkal (l. csehartma-cseramsa) töltik napjaikat. Testi-lelki-szellemi leépülésük folyamatos értékvesztés. A feleslegesség és a felejtés motívuma állandóan visszatér: Mása zongora-, Irina olasztudását felejtette, Csebutikin orvosi ismereteit. Lemondanak terveikről (Andrej az egyetemi tanárságról), vágyaikról (elutazás), végül egész életük feleslegessé válik. Irina (reggel kilencig ágyban heverészve) a munkában látja a boldogság megtalálásának lehetőségét, aztán gyorsan kiábrándul a sürgönyhivatalnokoskodásból, végül a tanítástól reméli, hogy hasznosnak érezheti magát, de már ott van előtte a fejfájós Olga és a komikus Kuligin pedagógiai pályájának eredménye - s Mása véleménye: Mikor tanárok közt kell lennem, az uram kollégái közt, az valóságos kínszenvedés nekem" -; ez minősíti az ő szándékait is. Műveltek, értékesek, de csak álmokkal pótolják életük hiányait; nincs céljuk, feladatuk; a katonai, tanári, hivatalnoki munka nem elégíti ki a (csak saját benső világukban élő) figurákat. Szövegek és gesztusok ismétlődése, ill. egy-egy pillanatnyi őszinteségi roham" azért leleplezi szerepeik, maszkjaik mögötti valódi énjüket.

Andrej egyetemi tanárnak készült, végül csak a helyi elöljáróságon lett tisztviselő és begyöpösödött" (Irina). A mű második felére elkártyázza a vagyonukat, és kialakított pózai, gesztusai kispolgáriasodását jelzik (nagyságos úrnak szólíttatja magát).

A kék-fekete-fehér kompozícióban megjelenő nővérek sorsa is a teljes reménytelenségbe tart (bár még fiatalok: 20-28 évesek). Olga már az indításkor a múltba fordult, nem is reménykedik házasságban (pedig ő szeretné az urát"!); a háttérben tanári pályájának alakulását látjuk: helyzete csak annyiban változik, hogy rátukmálják az igazgatóságot. Mása feleség, nem dolgozik, csak unatkozik, és a jelen lehetőségeit ragadja meg: férjéből, elhamarkodott házasságából kiábrándultan veti bele magát a többéves Versinyin-kapcsolatba, végül visszaáll eredeti helyzete, folytatja életét Kuligin mellett. Irina boldogan ábrándozik a jövőről, aztán fokozatosan veszti el kedvét és reményeit. Olga rábeszélésére a magány (Olga) és a szerelem nélküli házasság (Mása) alternatívájából választva kényszeredetten beleegyezik esküvőjébe a báróval, de ezt Szoljonij megakadályozza, így végül (magányos tanárságában) már csak Olga életlehetőségei állnak előtte. (A háromfajta magatartás az asszonyi élet három lehetősége: metaforikusan - egyetlen asszonysors három variációja, amihez abszolút ellenpontként szerveződik Natasa élete. [+] Vagyis: Csehov eljátszik azzal a formai-kompozicionális lehetőséggel, hogy a darab egyetlen nap és egyetlen - fiktíven megháromszorozódott - asszony történetét mondja el", Almási M.)

Minden sors egy-egy - a polifon szerkezetben egymás hatását fokozó - tragikus szál": a teljes élet megvalósítása lehetetlen a boldogtalanul vergődő hősök számára. Versinyin öngyilkos hajlamú felesége elől menekül szerelmi kalandokba és a 2-300 év múlva beköszönő új élet illúziójába, de utópisztikus filozofálgatásának bőbeszédű ismételgetésével leleplezi saját ürességét is. Vele ellentétes nézeteket és jellemet mutat a derűs Tuzenbach pesszimistább jövőképe; a katonai semmittevésbe beleunt báró leszerel és dolgozni készül, de a kötekedő, féltékeny Szoljonij lelövi. A magát lermontovinak valló, titokzatosnak látszó százados is szerencsétlen, groteszk figura: durvaságaival félénkségét leplezi (l. tenyérizzadása), de reménytelen szerelme fokozza agreszszivitását. Csebutikint még a mama iránti hajdani (szintén reménytelen) szerelem fűzte a családhoz, és az évek során csak újságot olvasó, nihilista alkoholistává vált. (Pedig Mása szerint a katonaság értékhordozó ebben a környezetben - a legúribb, legfinomabb, legjobban nevelt" -, mert a civilek közt nagyon sok durva, kellemetlen, neveletlen ember van".) Az egymás mellett vergődő, pusztuló sorsokat, a kiúttalanság atmoszféráját Ingmar Bergman a következő vízióval érzékelteti: egy zöldszín világ tűnik elő. Minden szoba zöld. A színhely voltaképpen egy akvárium. A szereplők szinte halak. Fogy az oxigén. A lények mind lassabban mozognak. Néhányuk meghal, az élet megáll, s elhagyja az akváriumot."

Az egyetlen felemelkedő", tevékeny szereplő a műveletlen, kapzsi Natasa, Csehov legnegatívabb, szándékosan gonosz figurája. (Van benne valami, ami kicsinyessé, alacsonnyá és vakká teszi, valami állati. Nem, nem is ember [+] nem értem, minek [+] szerettem valamikor", Andrej; úgy megy, mintha gyújtogatott volna", Mása, III.) Eleve ellenszenvesnek ábrázolt gyermek- és rendszeretete, takarékoskodása álcájában átveszi a házban az irányítást, elküldi az álarcosokat, el akarja kergetni a dadát, s a már összeköltöztetett lányok elmenekülnek előle. Hibás franciaságát kinevetik, de még a legkisebb mozzanatok is az ő hatalmának megerősödését jelzik (pl. a ruhaöv-motívum szimbolikus ismétlésekor már ő minősíti Irinát egyszerűen ízléstelennek.")

A szerelmekről, a viszonyokról az egész társaság tud. (Az elnéző férjek, Andrej és Kuligin, derék, becsületes" asszonynak mondogatják feleségüket.) A háttérben Natasa ügye bonyolódik, az előtérben az Irinának tett vallomások hangzanak el, ill. a Mása-Versinyin szerelem alakulása látszik. Nincs lehetőségük meghitt együttlétekre: az első találkozáskor csak Mása szinte észrevétlen gesztusai jelzik, hogy az őrnagy felkeltette az érdeklődését (amikor a báró ironikusan bekonferálja a látogatót, Mása éppen indulni készül, felteszi a kalapját", de megismerkednek, Mása leveszi a kalapját" és marad ebédre, I.) A következő állomás Versinyin nyílt vallomása a - finom rezdülésekből megkomponált - néhány kettesben töltött perc alatt, de ekkor rögtön belépnek Irináék (II.). Vonzalmuk kiteljesedésének jelzése a dúdolás (játékosnak tűnő) felelgető folytatása (III.) - az egyetlen olyan akció a műben, amikor két ember kölcsönösen figyel, reagál egymásra, s Mása, miután meggyón" testvéreinek, a kívülről felhangzó tram-tam" hívására el is tűnik - pont az őt aggódva kereső Kuligin elől. Elválásukkor (IV.) a türelmetlen, indulásra kész, óráját néző Versinyin hosszú lassú csókját" a végig jelen levő Olga állítja le (elég már+"), majd éppen Kuligin lép be. (A darabban az első csók ironikus helyzetben Andrej lánykérését zárta le; Mása búcsúcsókja tragikomikus szituációban, Olga asszisztálásával történik - Csehov nem tűri az érzelgősség megjelenését, vissza kell fojtaniuk a kitöréseket.)

Csehov megújítja a dialógustechnikát: a szaggatott, töredékes társalgásban nincsenek válaszok, lehetetlen a kommunikáció, a szereplők nem engedik be a másikat saját zárt világukba" (Bécsy T.). Mindenki csak önmagára figyel, a szavakat társaságban mondják ki, de ezek a szavak magányossá teszik azt, aki kimondja őket" (P. Szondi). Minden gesztus, szó, jelzés önmagán túlmutató jelentőségű (l. Mása kalapja), és nem vehető könnyen észre ebben a párhuzamos monológ-rendszerben; még a hangkoreográfia" (Almási) is leleplező: Olga a Moszkvába vágyódásról beszél, erre szamárság" és ugyan, kérem" a hallható reagálás", majd a jövőről szóló filozofálgatás alatt Mása halkan nevet". Még a lényeges, előre-hátra érvényes utalások is elvesznek a folyamatos polifóniában: Szoljonij minden felvonásban fenyegetőzik Tuzenbach lelövésével; Mása - Natasa előéletére célozgatva (I.) - kéri, hogy soha ne hívják meg" a neki ellenszenves Protopopovot; szinte süketen beszélgetnek el egymás mellett (Mása vallani akar nővéreinek, de azok nem hallgatnak" rá; Andrej pedig valóban csak a nagyothalló Feraponthoz szól: valakivel csak beszélnem kell"). A töltelékszavak (Csebutikin, Szoljonij) és az irodalmi idézetek ismételgetése, bevágása - Mása Puskint, Szoljonij Lermontovot szaval - csak fokozza a sokszor már groteszk hatást. A szövegek egymásutánisága szinte az abszurd drámák technikáját előlegezi: vettem egy zsebkést / doktor úr, mondja, hány éves ön? / én? harminckettő / most majd más pasziánszt mutatok/ micsoda szél van! / már unom a telet / kijön a pasziánsz, Moszkvába megyünk / nem, nem jön ki+ szóval nem mennek Moszkvába/ Cicikarban himlőjárvány dühöng / Mása, a tea készen van /+ A szoptatós babák mindent nagyon jól értenek+ / Ha az a gyerek az enyém volna, betenném egy serpenyőbe, megsütném és megenném / durva, neveletlen fráter! / boldog az, aki nem veszi észre, hogy nyár van-e vagy tél+ / nemrég olvastam egy francia miniszter naplóját+ / hol vannak a cukorkák?" (II.).

A szerző iróniája egységbe fogja a kevert, összetett modalitást. A tragikumot legfeljebb belül élhetik át, ennek lehetőségét a színen mindig megtöri egy-egy megjelenés, beleszólás, még a zárlatban is. Nevetségesek az ismétlődő gesztusok - ajándékok; Andrej hegedülése akkor is, amikor mások a tüzet oltják - és szövegek (Tuzenbach jó pravoszlávságát bizonygatja; Kuligin boldogságérzését - míg egyszer aztán boldog vagyok, boldog, boldog" önbiztatására rácsap Mása: én pedig torkig, torkig, torkig"). Versinyin minden felvonásban elmondja kedvenc utópiáját, de ami először érdekes (Minden szavát fel kellene írnunk", Irina, I.), az később unaloműző (Ha nincs tea, filozofáljunk,"II.), majd altató"(III.), végül önironikus is (Miről filozofáljak?", IV.). A mű második felére szinte valamennyien lelepleződnek: az atyai jóbarátnak tűnő Csebutikinból kitör dühöngő alkoholizmusa, kiderül nihilizmusa, kegyetlen felelőtlensége (keze között hal meg egy asszony, ő viszi Andrejt kártyázni, segédkezik a párbajban; mert egy báróval több vagy kevesebb"- mindegy neki.) Még a kis fehér madárka", Irina egoizmusa is megmutatkozik: a sok célozgatásból tudnia kell, hogy a báró párbajozni indul érte - látszik is a férfin a halálfélelem -, de Irina képtelen egyetlen biztató szót kiejteni. (Elmondja, hogy a lelke olyan, mint a drága zongora", majd elég, elég" kiabálásba kezd.) Értékítéletünk persze ellenkező irányban is változik: amikor az utolsó jelenetben az addig csak klasszikus szarvasmarha" (Kosztolányi) Kuligin megérti és vigasztalja Mását, bohóckodása már inkább pozitív gesztus.

A mű stílusa a líra zenéje" (Gorkij). Poétikusságát, az atmoszférát, a szövegek emelkedettségét - ill. a vibrálást költőiség és hétköznapiság között - Csehov azzal motiválja, hogy a szereplők félnek az illetlenségtől, a közönségesség betörésétől (Olga nem akarja meghallgatni Mása vallomását; rossz pillanataikban legfeljebb egy-egy elejtett célzást tesznek Andrej kártyaveszteségeiről stb.). Stílusuk is védekezés: A durvaság fölizgat és sért, szenvedek, ha látom, hogy valaki nem eléggé finom, sima és szeretetre méltó" - vallja Mása, és ugyanezt erősíti meg Olga is Natasához szólva: Az előbb nagyon durva voltál a dadával. Bocsáss meg, de én ezt nem bírom elviselni+ minket talán furcsán neveltek+ az ilyen hang tönkretesz, lever+ egészen belebetegszem+"

Csehov leleplezi az üres társalgást, a nevetséges gesztusokat, szokásokat, a csak magunkra figyelést, életérzéseinket, egész életformánkat. A művet átható kérdések - hová tűnt minden?", sehol semmi kárpótlás?", csak tudnánk, miért?" - a mi elégedetlenségünket, hiányérzeteinket is megfogalmazzák. Gorkij szerint Anton Pavlovics társaságában minden ember akaratlanul is arra vágyott, hogy egyszerűbb és igazabb legyen, hívebb önmagához", s Csehovnak ez is volt a célja: Nem akarok mást, mint becsületesen megmondani az embereknek: +Nézzétek meg magatokat, és lássátok, milyen rossz és sivár az életetek!ă Az a legfontosabb, hogy az emberek ráébredjenek, hogy ha akarják, új és jobb életet tudnak maguknak teremteni+ És amíg ez az új élet meg nem valósul, állandóan figyelmeztetni fogom az embereket: +Értsétek meg, az isten szerelmére, hogy rossz és sivár az életetek

 




Professzionális Tárhely