Sarkadi Imre

ELVESZETT PARADICSOM
dráma két felvonásban

                         Szereplők:

 

 

SEBŐK
JÁNOS
ZOLTÁN
GÁBOR
JÓSKA

ZSÓFI
MIRA
ÉVA
KLÁRI
SOFŐR

Az Elveszett paradicsom színpadra formálódásának folyamatáról csak egy 1959 nyarán írt Sarkadi-levél tájékoztat: "Megírtam közben - persze nem egészen... az Elveszett paradicsom második felvonását. Nyomott hangulat van benne, pedig tavaszi hangulatnak kellene lenni (ősszel), s a szerelmi jelenetek is csak azoknak tetszhetnek, akik nincsenek tisztában vele, hogy ennél mennyivel jobbat is lehetett volna írni."

Az Elveszett paradicsom Sarkadi Imre utolsó drámája. A kétségbeesés és a morális válság lírai fűtöttségű, egy lélegzetre elzokogott, fájdalmas vallomása, ami egy színpadi történetben játszódik.

Hőse, Sebők Zoltán orvos, az életének öntörvényeibe kapaszkodó, alkotó tehetségét elfecsérlő ember, aki már az elkövetett bűn után lép színpadra. Nem tud mit kezdeni lélekben nála fiatalabb, még mindig kísérletező kedvű természettudós édesapja humanista eszméken csiszolódott, rezignált életbölcsességével sem. Számára csak a harmónia világát újra felfedező, a szépséget megmentő szerelem ígérne megváltást.

Találkozik egy fiatal lánnyal, Mirával, s a szerelmi szenvedély felkavarja benne az élet érzékelésének izgalmát. Azonban a lány őszinte szerelme már jóvátehetetlenül későn érkezik. Ez a fellobbanás nem a megmentést hozza, csak a búcsút teszi fájdalmasabbá...

Az Elveszett paradicsomot 1961. május 26-án, néhány héttel Sarkadi Imre halála után vitte színre a Madách Színház, Pártos Géza rendezésében.

 

Egy dráma két felvonásban. Egy szörnyű-szép szerelem, egy család tagjainak életútjai. A családfő az "öreg" Sebők Imre, aki rengeteg energiával, fiatallelkülettel és célokkal van még tele, bár 75-dik születésnapját ünnepli. Egészéletében rengeteget dolgozott, elismert és megbecsült tanár, tudós. Zoltán a fia, orvos. Egy illegális abortusz elvégzése közben meghal a kezei között egy nő. Az egyébként is csapodár, helyét a világban nem igazán találóorvos teljesen összetörik, úgy érzi nem tud szembenézni tettének következményivel, az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja, de előbb még meglátogatja édesapját. Épp apja születésnapján érkezik, amikor is az öregnek erdélyi vendégei vannak,keresztfia és családja, az éppen nővé serdülő Mira, aki most érettségizett, és kezdi a főiskolát. Zoltán és Mira először csak kedvelik egymást, majd reménytelenül egymásba szeretnek. Zoltán közli a lánnyal, hogy ez a szerelem számukra már elveszett,túl későn ismerték meg egymást, az ő életének már vége. Az örök optimista Mira csak a megoldásokat keresi, ő nem látja olyan borúsan a helyzetet mint Zoltán. Elképzelése szerint Zoltán feladja magát, leüli amit rámérnek, ő pedig addig elvégzi a főiskolát, megvárja és persze addig is bármit megtesz érte. Úgy válnak el, hogy Mira hazautazik, de várni fog rá. Zoltán nem ad egyértelmű választ. Az utolsó jelenetben édesapjával egyedül maradnak. Zoltán elmondja, hogy Mira lelkesedése elsöprő, de ő még mindig nem tudja képes lesz e végigcsinálni. Apja biztatja, hogy a börtönéveket is ki lehet használni, és amikor szabadul sem lesz még túl öreg az újrakezdéshez, hiszen nézze csak meg őt, 75 éves és még mindig rengeteg energiát érez magában. Zoltán azonban úgy érzi ő nem olyan mint az apja, ő nem lenne képes kibírni a bezártságot úgy érzi az egész világ ellene van, de talán Miráért, az ő szerelméért érdemes lenne élni.

 AZ ELVESZETT PARADICSOM VÁZLATA

Sebők Imre nyugdíjas erdélyi vendégeit búcsúztatja, azok nála töltöttek egy hetet, mikor születésnapjára, elutazás előtti napon, megérkeznek a fiai. Zoltán, budapesti orvos, nőtlen fiatalember, rosszkedvű és zavart, az apjának elmondja, hogy igencsak befejeződött az orvosi pályafutása, olyan orvosi hibát csinált, amiért börtönbe jut, és ehhez semmi kedve nincs. Sebők, aki hetvenöt éves kora ellenére is aktív, örökké munkálkodó, bölcs öreg ember, elszomorodva nézi fiát, aki fiatalon úgy tesz, mint aki leszámolt már az életével.

Az együtt töltött egy nap - ekkor utaznak haza az erdélyiek, Sebők keresztfia és annak egyetemista lánya, Mira - elég arra, hogy Zoltánnal észrevétesse: lenne miért élni ezután is, és érdemes lenne. Először tetszik neki a lány, aztán belészeret. A lánynak is először érdekes Zoltán, aztán megérzi, hogy többről van szó.

Zoltán az apjának meglehetős cinizmussal mondja, hogy: vesztett, hát fizessen - Sebők aggodalommal veszi észre, hogy a vendéglány s a fia egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Nem szeretné, ha a fia utolsó napjait is avval töltené, hogy egy neki kedves kislányt próbál elcsábítani s megszomorítani, igyekszik megakadályozni, szóba is próbálja hozni, hogy mondja el az esetet. Zoltán nem meri bevallani, nem meri a pillanatot, ami úgyis szűken mért számára, evvel rövidíteni. Így aztán az apja mondja el Mirának, egy-két órával az utazás előtt. Mira ekkor már terveket sző, számára az élet a minden lehetőség ajándéka, s csöppet se esik kétségbe, elválásuk utolsó perceiben is avval biztatja Zoltánt, hogy megvárja. Megvárja, még ha öt évet, tíz évet kell is várni. Csak fel ne adja a hitét abban, hogy az élet szép és szép lesz és boldogok lesznek együtt.

A vendégek aztán elutaznak, az apa együtt marad a fiával: a két ember, mint két világ ül az asztal mellett, s rövid szavakkal próbálják megfogalmazni saját érveiket; az egyik, a gyűjtő ember, aki öregségére is egyre gazdagabb lesz munkában, szellemi kincsei s megbecsülés által - a másik, a tékozló ember, aki tehetségét, kiváló kvalitásait lassan elherdálja, s most siratja a számára elveszett paradicsomot

 




Professzionális Tárhely