Henrik Johan Ibsen

A VADKACSA

Szereplők:

 

Werle, nagykereskedő
Gregers Werle, a fia
az öreg Ekdal
Hjalmar Ekdal, az öreg fia, fényképész
Gina Ekdal, Hjalmar felesége
Hedvig, tizennégy éves lányuk
Sřrbyné, a nagykereskedő házvezetőnője
Relling, orvos
Molvik, volt teológus

Grĺberg, könyvelő
Pettersen, a nagykereskedő komornyikja
Jensen, pincér
kövér vendég
kopasz vendég
rövidlátó vendég
hat másik vendég
pincérek

Történet:

Az első felvonás cselekménye Werle nagykereskedő házában, a többi négy felvonás Ekdal fényképész lakásán játszódik.

Első felvonás

Werle nagykereskedő házában ünnepség van, a vendégsereg az évek óta először otthon látott fiút hivatott köszönteni, aki eddig a hřydali fatelepen dolgozott. A nappaliban Pettersen komornyik és Jensen pincér tesznek-vesznek, és közben beszélgetnek. Hirtelen szegényes öltözetű öregúr érkezik, s azért könyörög, engedjék be a ház könyvelőjéhez. Nem sokkal ezután az ebédlőből kisereglenek a vendégek Werle úr és Sřrbyné asszony, a házvezetőnő vezetésével. Utolsóként az ünnepelt, Gregers Werle és legjobb barátja, Hjalmar Ekdal lép be a szobába. A fiatalok több mint 15 éve nem találkoztak, Hjalmar boldogan meséli, hogy Werle úr támogatásának hála fényképészetet tanult, és feleséget szerzett a Werle-ház korábbi házvezetőnője, Gina Hansen személyében. Az idillt az egyik oldalajtó nyílása töri meg, melyen keresztül Grĺberg könyvelő és az öregúr, az idős Ekdal távozik. Hjalmar szégyenli, és úgy tesz, mintha nem látná édesapját. Ennek az az oka, hogy még korábban Ekdal hadnagy és Werle nagykereskedő társultak, de egy kincstári erdő kivágása miatt szembekerültek a törvénnyel. Werlének sikerült tisztára mosnia magát, Ekdalt azonban börtönbe csukták, és minden vagyonát elkobozták. Mióta szabadult, egyetlen jövedelemforrása a Werle által neki szolgáltatott alkalmi munka. Hjalmar nem bír tovább maradni, idő előtt elköszön. Werle kéri fiát, adja hozzájárulását Sřrbynével kötendő házasságához, s társuljon be vállalatába. Gregers azonban hajthatatlan, számon kéri apján Ginával való korábbi viszonyát, régen halott anyja életének megkeserítését és Ekdal cserbenhagyását, végül ingerülten távozik.

Második felvonás

Ekdalék szegényes, de ízlésesen berendezett műtermében vagyunk. Gina varrogat, Hedvig, a lánya pedig olvas. Időközben hazaérkezik a nagypapa, aki rendkívül boldog, mert kapott újabb munkát (és egy üveg konyakot, amit persze eltitkol). Nem sokkal később befut Hjalmar is, aki a sietős búcsú miatt elfelejtett lányának édességet hozni. Hedvig mindezt könnyes szemmel veszi tudomásul. Kopogtatnak, s belép Gregers. Engesztelni jött barátját, aki rögtön be is mutatja neki családját. Hjalmar elmondja, hogy Hedvig az ő büszkesége, de egyben szomorúsága is, tudniillik a kislány örökletes szembetegségben szenved, és idővel meg fog vakulni (akárcsak Werle, ez Gregers számára felettébb furcsa). A vendég arról érdeklődik, hogy bír egy ilyen kis lakásba bezárva élni az idősebb Ekdal, aki ezt követően büszkén mutatja be a padlásszobát, ahol tyúkok, galambok, nyulak és egy vadkacsa él. Ezenkívül Gregers megtudja, hogy a lakásban található egy kiadásra váró szoba is. Ezt hallva úgy dönt, ideköltözik. Mindenki örül, csak Gina nem, aki érzi, Gregers még bajt fog hozni erre a házra.

Harmadik felvonás

Másnap reggel Hjalmar fényképeket retusál. Hedvig érkezik, aki felajánlja segítségét. Apja elfogadja, mert egyébként is a padlásra akart menni, az idős Ekdalnak segíteni "vadászni". Közben megjön Gregers, s beszédbe elegyedik a kislánnyal, aki elmondja ő tanulni szeretne, de apja kivette az iskolából, mondván, majd ő tanítja, de erre nincs ideje. Gina lép be, Gregers pedig megjegyzi, milyen szerencsés "véletlen", hogy ő is tud retusálni. A padlásról lövés hallatszik, s az asszonyok tájékoztatják Gregerst, hogy a két Ekdal éppen most ejtett el egy nyulat a házilag felállított erdőben. A visszatérő Hjalmar elmondja, hogy a kisebb megrendeléseket Gina intézi, míg ő szobájában életcélján, saját találmányán munkálkodik, mely az Ekdal név becsületét hivatott visszaszerezni. Az időközben a házban lakó Relling doktorral és Molvik teológussal kiegészülő társaság reggelihez ül, de az étkezést kopogás zavarja meg. Werle jelenik meg, aki utoljára jött megkérdezni, nem hajlandó-e fia visszaköltözni. Gregers elutasítja, apa és fia elbúcsúznak. A fiatalabbik Werle kéri Hjalmart, sétáljanak egyet, mert mondani akar neki egyet s mást. Ezt látva Relling megállapítja, hogy Gregers heveny világboldogításban szenved.

Negyedik felvonás

Már késő délután van, de Hjalmar még mindig nem érkezett haza. Gina és Hedvig aggódnak miatta, de feleslegesen, egyszercsak belép a férfi. Szemmel láthatólag komoly változáson esett keresztül, nem bízik Ginában, minden munkát át akar venni tőle. Miután Hedviget sétálni küldte, feleségét faggatja, milyen kapcsolat fűzte Werléhez. A megtört asszony bevallja, hogy - bár egy darabig ellenállt, végül - engedett a nagykereskedő közeledésének. A fejleményeket látva a visszaérkező Gregersnek csalódnia kell, úgy tűnik, nem áll vissza a korábbi idill, Hjalmar képtelen megbocsátani feleségének. Sřrbyné jelenik meg, aki búcsúzkodni jött, tudniillik leendő férjével, Werlével a hřydali erdészetbe készülnek. Hjalmar igazságtalannak érzi a sorsot, irigyli az ő boldogságukat. Időközben Hedvig is visszatér, és boldogan mutatja a Sřrbynétől kapott születésnapi ajándékát, egy levelet, melyből kiderül, hogy mostantól Werléék ellenszolgáltatás nélküli havi 100 korona juttatásban részesítik az idős Ekdalt, majd ezen kiváltság halála után unokájára száll. Ez már felettébb gyanús Gregersnek, kikényszeríti Hjalmart, kérdezzen rá, ő-e a gyermek apja. Gina töredelmesen bevallja, nem tudja. Férje mindezt dühödten veszi tudomásul, ellöki magától Hedviget, s eltávozik hazulról.

Ötödik felvonás

Másnap reggel (Hedvig születésnapján) Gina és lánya beszélgetéséből kiderül, hogy Hjalmar Rellingéknél időzik, és éjszaka is velük járta a kocsmákat. Megérkezik Gregers, majd Relling, akik sikertelenül próbálják meggyőzni a másikat saját életszemléletük - az eszmények követése, a világboldogítás; ill. a Relling-féle gyógymód, az önámítás iránti táp - helyességéről. Közben belép Hjalmar. Elmondása szerint csak pakolni jött, édesapjával elköltözni készül. Gina étellel-itallal kínálja, és ideiglenesen marasztalja, amíg össze nem készülődik. Hjalmar hajlik a beleegyezésre. Ezalatt Hedvig nagyapja pisztolyával beszökik a padlásra. Gregers csodálkozik Hjalmar döntésén, aki elmondja, egyedül azt sajnálja, hogy Hedvig szeretete iránta csupán megjátszás volt. Gregers ennek éppen az ellenkezőjét bizonygatja, mikor lövés hallatszik. A fiatal Werle boldogan újságolja barátjának, hogy a nagypapa a kislány kérésére most lőtte le a vadkacsát. Hedvig ezzel az áldozattal kívánta bizonyítani apja iránti rajongását. (Azért ilyen biztos ebben, mert ő adta az ötletet a kislánynak.) Azonban egészen más történt. A padláson Hedviget találják a földön fekve, jobb kezében a pisztollyal. A tehetetlen testet közös erővel kivonszolják. A nappaliban Relling állapítja meg a halál beálltát, melynek oka szívlövés. Hjalmar magát okolja, s kész lenne bocsánatot kérni lányától, de már hiába. Gregers büszke magára, szerinte a gyász majd tökéletes párrá kovácsolja Ekdalékat, de ebben Relling nem olyan biztos, véleménye szerint az eredmény csak ideiglenes, s az emberiség sokkal boldogabb lenne az olyan világboldogítók ténykedései nélkül, mint Gregers. A fiatal Werle viszont megingathatatlan, életcélját a hallott vélemény nem változtatja meg. Így válnak el, Gregers fogja kalapját, és távozik.

 

Ibsenben, mint egy átmeneti korszak jellegzetes kifejezőjében, számos ellentmondás és ellentét lakozik. Tömegboldogító anarchista és hívő nihilista. Izgalmas tragédiái csöndes szobákban játszódnak, ahol vajaskenyeret majszolnak és csip-csup dolgokról beszélgetnek. [+] Ami hősi, azt mindennapi, szürke jelképek mögé bújtatja.

(KOSZTOLÁNYI DEZSŐ)

Az új típusú polgári dráma" megteremtője, Ibsen, társadalmi színműveinek" utolsó darabjaként (vagy már öregkori, szimbolista felhangú korszakának nyitányaként) öt felvonásos, formai-dramaturgiai szempontból tökéletes műremeket" alkotott A vadkacsával, egyetlen tragikomédiájával.

Ibsen érzékeny, problémafelvető drámaíró. Alkotói meggyőződése, irányelve, hogy feladata kérdezni, nem pedig feleletet adni." Moralistaként, társadalomkritikusként kegyetlen tisztánlátásáról ismert - ennek okait a norvég történelmi-társadalmi fejlődéssel, a morális hagyományokkal, ill. az Ibsen korában már felbomlóban levő morális alappal" szokták magyarázni.

A szerző alapproblémája az egyéniség önmegvalósítása és önámítása, az ideális követelések" lehetetlensége a megválthatatlan társadalomban - ennek a gondolatélménynek a kifejezésére" alkotja A vadkacsa drámai világát, lesújtó képet festve az eszmények nélküli valóságról is, az önjelölt megváltókról is.

Ibsen tovább tökéletesítette az általa felújított szophoklészi (oidipuszi) módszert

- a Nórával (1879) kezdett, a Kísértetek (1881) óta alkalmazott - analitikus szerkesztést, és ötvözte a francia tézis- és iránydrámák, szalondrámák (a jól megcsinált színdarabok") ügyes fogásaival. Ettől a (Scribe-Sardou-ifj. Dumas-féle) dramaturgiától származtatható az alakok közötti bonyolult viszonyrendszer kialakítása, a tudatos részlet-szerkesztés, a párhuzamok és ellentétek sora, a megfelelő pillanatban történő félbeszakítás, belépés (pl. Hjalmar alig ejti ki, hogy: otthon [+] jó itt lenni" - máris bekopogtat Gregers; Gina az ifjabb Werlének mondja, hogy aki annyira összemocskolta a kályhát, ne beszéljen semmiféle bűzről", s erre éppen a nagykereskedő érkezik meg stb.).

Az analitikus szerkesztési módszerrel Ibsen múltbeli (epikus) anyagát úgy formálhatja meg, hogy évekkel korábbi - azóta látszatokkal, hazugsággal leplezett (vagy elhallgatott) - eseményeket hoz felszínre. A szereplőknek is, a befogadónak is új információkat jelent a sejtetések, felismerések, kiderülések sora, így ez, ill. az analízis maga válik cselekménnyé. (A múlt feltárásának fokozatai és a reagálások teremtik a feszültséget, és ezt az előre- és hátravezető motívumokkal még fokozza is a szerző.) Ez a technika lehetővé teszi, hogy egy családi történetből (zárt rendszerben, kevés szereplővel) drámai szituációt teremtsen, és a feltárás folyamata állandó véleményváltozást hozzon létre (szereplőben és befogadóban egyaránt). Az Ekdal-család életének fordulópontja - a katasztrófa - köré szerveződő cselekmény sűrítettség-érzését a kettős időtechnika, kettős motívumsor adja, ugyanis az alapszituációhoz képest nem történik lényeges változás; Hedvig halála az egyetlen új motívum.

Ehhez a módszerhez egyrészt: olyan szituációt kell teremteni, hogy az átlagos emberek hétköznapi életéből drámai konfliktus alakulhasson, hogy a múltban történtek mozgásba hozhassák a jelenre már kialakult statikus viszonyokat, és a kapcsolatrendszer dinamikussá váljék (így a két család között eleve szoros a kapcsolat: az apák hajdan üzlettársak, a fiúk barátok voltak; Werle régi házvezetőnőjét Hjalmar feleségül vette stb.); másrészt: helyzetteremtő, külső mozzanat szükséges az események beindításához, tehát Gregers tizenhét év után lejön a hegyről", Höjdal-telepi magányából. (Ez a bonyodalom-indító szituáció is többszörösen motivált: épp most kell Gregersnek érkezni, mert az öreg Werle megtudta, hogy hamarosan megvakul, tisztázni akarja családi kapcsolatait: fiával békülni akar, állást ajánl neki, Sörbynével házasságra készül.)

Źgy a mű cselekménye szűk térben, egy nagypolgári ház fényűzően és kényelmesen berendezett" dolgozószobájában, az öreg Werlénél (I.), ill. Hjarmal Ekdal (kispolgári) padlásszobai fényképészműtermében játszódik, szűk időkeretben (első nap déltől harmadnap reggelig). A környezet meghatározó a jellemábrázolásban - a részletes színiutasítás, időpontkijelölés is a miliődráma jellegzetes kelléke.

A jelen síkján a hagyományos drámai szerkesztés érvényesül: Gregers megérkezése motiválja az expozíciót, a helyzet megismerését; a fordulat (egyben új, második expozíció) Gregers elhatározása és elköltözése; a bonyodalom kezdetétől már egyetlen helyszínen játszódik a mű cselekménye, melynek menetét a valóság megismerésének állomásai alkotják egészen Hjalmar összeomlásáig, a tetőpontig (IV.). Retardáló mozzanat, hogy Hedvig változtatni próbál a helyzeten; a krízis az ő öngyilkossága, a megoldás pedig a változatlanság.

A megismertetési folyamatot a cselédek pletykája indítja, majd Gregers dialógusait követhetjük: ő a kívülről jövő, a változást előidéző; így (dramaturgiailag motivált) érdeklődése kapcsán informálódik vele a befogadó is (kevés hír jutott fel hozzá, apja levelei hiányosak voltak, Hjalmarral félreértették egymást, megszakadt kapcsolatuk stb.). A múlt a két főhős előtt nagyrészt ismeretlen; Gregers folyamatosan, csodálkozva (át)értékeli apja régi tetteit, számára ekkor még ez a legfontosabb. (Az öreg Werlét a befogadó is fia torzító szemüvegén keresztül ismeri meg, Sörbyné és Gina véleménye később nem egészen ezt a jellemzést támasztja alá.) Itt, a Werle-házban kezdi meg Gregers összerakni a múlt-kockákat, és persze meg akarja ismerni a hiányzó elemeket (időpontokat, eseményeket). A látszat az, hogy az öreg gyáros rendszeres másolási munkával és egyéb juttatásokkal támogatja tönkrement volt üzlettársát és családját, a fiúnak ő rendezte be a műtermét, aki éppen az ő révén ismerkedett meg jövendőbelijével is; Ekdalék, úgy tűnik, kiegyensúlyozottan élnek, Hjalmar nyugodtan dolgozhat a találmányán, egy fényképészeti újításon, mert felesége és lánya kényezteti, segíti munkáját, az öreg hadnagy meg jól elvan az állattartással a padláson+ Gregers először Hjalmarral beszél, majd az apjával lezajlott feszült nagyjelenet után elutasítja apja békülési kísérletét. (Az ifjabb Werle ugyanis sejti a valóságot, hogy a hajdani üzlettársi csalást közösen követték el az atyák, de míg az ügyesebb - Werle - tisztázta magát,

a naiv Ekdal hadnagy elbukott; Gregers még anyjától tudja, hogy apjának viszonya volt hajdani házvezetőnőjükkel, és rájön arra is, hogy apja csak Gina terhessége miatt segítette Hjalmart műteremhez - így minden csodálatosan egybevág"). Elhagyja a házat, nehogy az összetartozás látszatát keltve még ő legalizálja apja új házasságát. Látogatóba megy, majd a kiadó szobába be is költözik Ekdalékhoz, mivel érdeklődése és egyetlen célja immár Hjalmarra irányul (utolsó emberi kapcsolatán próbálja meg a - Relling információi szerint eddig mindig kudarccal végződött - ideális követelések" teljesíttetését); fel kell nyitnia" barátja szemét, hogy az majd új alapokra helyezhesse házasságát, életét.

Az ibseni szerkesztési technika sajátossága, hogy minden mútbeli és jövőbeli tényt előbb előrejelző-sejtető motívumok vezetnek be: Gina régi kapcsolatára pl. először Werléék dialógusában történik célzás, aztán Gina megismételt elhatárolódása lesz gyanús (semmi közünk a nagykereskedőhöz"), majd Gregers pontosítja az időpontokat (esküvő, Hedvig születése), aztán megismétlődik a vakság-motívum, de már Hjalmar tájékoztatására is; Hedvig (a padláson található) képeskönyv allegorikus ábrázolásáról beszél (,A Halál és a lány'), később Hjalmar figyelmezteti a gyereket, hogy egy töltény még van a pisztolyban, majd Relling (többször is) csak" őt félti a kialakult konfliktusban, végül Gregers rábeszéli az áldozatra.

A drámai világ alakjai apró gesztusokkal, részletesen jellemzett, kitűnően formált figurák. Ekdalék elégedetten, szűkösen, de tisztességesen élő átlagemberek; Hjalmar jellemének kisszerű és komikus volta attól a pillanattól kezdve világos, amikor letagadja apját, majd kimagyarázkodik, és a tényeket átköltve henceg (ezt Ibsen ismétlődő gesztusokkal, szavai és tettei állandó inkongruenciájával mélyíti). Szövegeket deklamáló" és az eseményeket is retusáló" figura; családfői pozíciójában ő a hierarchia csúcsa, ugyanakkor torkos, tunya semmittevő (minden tette majd holnap" realizálódik); hullámzó kedélyállapotú, gyenge, pózoló, önáltató kispolgár. Nemcsak flótázik érzelmesen és szentimentálisan", így is él. Elvben elfogadja Gregers követeléseit, de az igazság" megismerésének csapására kizökken, egy mondatnyi őszinteségében leleplezi (Gregersnek) még találmány-hazugságát is. Csak teatrális gesztussal, az adománylevél széttépésével próbál megfelelni barátja várakozásának. Látszólag szakítana ugyan családjával, de erkölcsi megújhodás" helyett zülleni megy, könnyen lekenyerezhető - helyzetkomikumi jelenetsora kispolgár-paródia.

Elnézőbben (humorral) ábrázolt jellem Gina; (az idegen szavak torzításával) hangsúlyozott műveletlensége mellett gyakorlatias, józan, a terheket magára vállaló (és férje előtt leplező), a két férfi illúzióihoz" asszisztáló feleség; bűntudata nincs (tudja, hogy kölcsönösen szükségük volt erre a házasságra). Csak a lapos, köznapi, primer jelentéseket fogja fel, így Gregerset folyamatosan félreérti - Ibsen egyszerre ironizál rajta és a túlzó, ködös fellengzősködésen.

Hedvig ártatlan, érzékeny, tapintatos gyerek, az egyetlen tiszta, őszinte figura - ebből fakad tragédiája: komolyan, véglegesnek veszi, hogy Hjalmar ellöki magától"; ezért (éppen születésnapján) feláldozza magát. (ž megérti a gregersi metaforikát is: a padlást a tenger mélységének" érzi - magatartásformája kivételes ebben a környezetben, halála igazolja is, cáfolja is Gregers követeléseit.)

Az öreg Ekdal - a Gregers emlékeiben élő, idealizált, természetközeli, híres vadász helyett - lecsúszott, megalkuvó (erdő helyett padlással öncsaló"), hiú (l. egyenruha-viselés), illúzióiban élő, szenilis, alkoholista öregember. Vele ellentétben Werle nagykereskedőt - akinek magatartását nagyhatalmú gyáros-mivolta, társadalmi helyzete

is meghatározza - bűnösségének tudatában a jóvátétel szándéka hajtja családjával és Ekdalékkal szemben is. (A két öreg párhuzamos-ellentétes sorsa lezárult, valamiképpen mindketten menthetetlenek már.)

Az akut tisztesség-lázban szenvedő" reformátor, Gregers Werle a mű rezonőr figurája. Erkölcsi maximalizmusának azon illúziójával, hogy az igazság felfedése, az öncsalás tisztázása után az emberek boldogok lesznek, Hjalmart akarja megmenteni. Az ő öncsalása: azt hiszi, hogy lehetősége van ideális követelésekre, morális kísérletezésre. Különc, kétbalkezes, tapintatlan alak (a mocsok-mosdóvíz- és a bűz-motívumok önmagukban is jelképesek). Gyerekkorából valók tetteinek pszichológiai motivációi - élete szinte freudi séma: szülei rossz házasságában meggyűlölte apját - tőle még felnőtten is fél. Apja szerint viszont anyja alkata, betegsége a pszichikai determináltság oka. Tizenhét évet magányban, önutálatban, bűntudatban tölt (nemcsak apjától, az élettől is elidegenedik, hiányos a valóság- és emberismerete; apja elvakultnak minősíti). Éltetője előbb csak eszmék iránti rajongása, majd a próba-lehetőség (a megtalált életcél) hajdani barátjának idealizált alakján. Vétke, hogy saját példája helyett mással próbálja meg ideáljait végrehajtatni; számára ez pusztán pótcselekvés - Hjalmarnak pedig (belső indíttatás nélküli) külső kényszer.

Ibsen nem az elfogadott etikai értékeket: őszinteség, megbocsátás, becsület stb. állítja a középpontba és járatja le, hanem Gregers direkt beavatkozását, erőszakos módszereit. Hiába az eredeti nemes szándék, a pozitív eszmény, az elvi igazság, ha intrikájával szándékai ellenkezőjét éri el: előbb boldog megbocsátás helyett veszekedést talál, majd Hedvig halálával végérvényesen igazolódik kártékony hatása.

Relling a mű másik rezonőr-figurája; kicsapongó, cinikus, de másokkal törődő (néha aggódó) diagnosztizáló". Csak a tüneti kezelések eredményességében hisz; a fennmaradás feltételének az illúziót tartja. Alaptétele, hogy az átlagember boldogtalanná válik, ha öncsalásából kizökkentjük". Pontosan tudja, hogy Ekdal egyéniség

- azaz Relling szerint: abnormitás - nélküli átlagember, akinek szerencsétlensége, hogy saját körében mindig lángésznek számított". Az általa betegnek tartott Gregersszel folyamatosan ellenpontozzák egymást - a doktor cinizmussal átbillenti a rajongást", a bálványimádó delíriumot", és fordítva -; intellektuális vitájuk a mű gondolati magja. Relling kiábrándult állásfoglalása látszólag egyezik Nietzsche gondolataival: Szükségünk van a hazugságokra, hogy győzedelmeskedjünk a valóság felett, ezen ,igazság' felett, szükségünk van a hazugságokra, hogy élhessünk. [+] Hogy a hazugság az élet szükségszerűsége, az maga is része a lét elborzasztó és kérdéses jellegének"

(A hatalom akarása) -, de Ibsen nem veti el a hagyományos értékeket, csak beismeri azok korlátozott érvényesíthetőségét. (Relling például végzetesnek" tartja, hogy Gregers nem szegte nyakát a Höjdal-telep valamelyik bányájában", de féltve aggódik Hedvigért.)

Az író eltávolít, elidegenít hőseitől: Hjalmar komikus jellem, értéktelensége lelepleződik; Gregers ambivalens magatartása fokozza a komikumot, de módszereivel egyeztethetetlen célja ugyanakkor tragikumot eredményez - a majdnem-komédia tragikomédiába csap át. A komikum csúcsa, hogy - paradox módon - épp Werle nagykereskedőék, a sokat tapasztalt, gátlástalan figurák (l. Sörbyné előző házassága) valósíthatják meg az őszinteségen alapuló ideális házasságot".

Az egyetlen rokonszenves szereplő tragikus halála kétségtelen értékpusztulás, de Hedvig - apja iránti szeretetének bizonyítására elkövetett - áldozata nem katartikus hatású a környezetre, csak megerősíti az alapkoncepciót: a valóság egyeztethetetlen az eszményekkel. Halála pusztán újabb öncsalásokat eredményez (Hjalmar pózolását Gregers fennköltnek találja, Relling cinikusan leleplezi).

Az ibseni dikció drámatörténeti vívmánya a reális, hétköznapi nyelv; nincs félreszólás", monológ, minden szó, gesztus fontos; a dialógustechnika a közvetlen jellemzést szolgálja (l. Gina, Hjalmar, Gregers.)

A vadkacsa dramaturgiai újítása a középponti, többértelmű szimbólum alkalmazása úgy, hogy a vadkacsa egyszerre része a drámai világ valóságának (így szorosan kapcsolódik a cselekményhez; a szereplők életéhez); másrészt önmagán túlmutató, összefoglaló-helyettesítő jelkép (az illúzióvilág központja), hangulati tényező, a hazugságok megjelenített vezérmotívuma - úgy hatja át az egész művet, hogy kép és jelkép volta állandóan változik. (A kapcsolódó helyszín, a padlás, fontos szimbolikus tér is; illuzórikus valóság-imitáció, az illúziók mocsara", a két Ekdal elrejtőzésének színtere: úgy idéz egy vágyott (szabad, természetes) teret, hogy közben önmaga zárt, mesterséges, akváriumvilágítású. A vadkacsa Werle nagykereskedő sebzett szárnyú vadászzsákmánya" (és ezzel Gina sorspárhuzama is). Mellőle bukott le Ekdal hadnagy, aki lenn is maradt; Haakon Werle beszél legelőször némely szerencsétlenekről, akik egy-két szem söréttől is lemerülnek". Tőle kerül a madár Ekdalékhoz (mint minden, beleértve Hedviget is) - így még a hazugságokhoz is ő juttatja a családot (az öreg Ekdalhoz hasonlóan a vadkacsa is egészen elfelejtette már a régi vad életét"). Gregers meg szívesen lenne vadászkutya", hogy felhozhassa a lemerült és megragadt" Hjalmart, akiben sok van a vadkacsából" (nem akar a világosságba felbukkanni, ahol láthatna"). A vadkacsa Hedvignek áldozat; imádkozik érte, a mű végére pedig azonosul vele - hiszen a vadkacsát is ajándékba kaptuk, és mégis olyan végtelenül szeretem" -, és elpusztítása helyett önmagát lövi szíven. A sebesült, sánta, bezárt madár egyszerre a hazugságok, illúziók, öncsalás, ugyanakkor a szépség, a tisztaság szimbóluma is.

Az egész műre jellemző az irónia, mert feloldatlanok az értékellentétek: a látszat szembesül a valósággal; a jellemek ambivalensek; szélsőséges vélemények ütköznek, az elégikus atmoszférát komikus dialógusok robbantják szét.

Śj műfaj a modern tragikomédia": a komikus helyzetek nem komédiát eredményeznek, a tragikum katartikus hatás nélküli (az ártatlan bűnhődik, a bűnösök új életet kezdenek), nincs ok-okozatiság bűn és bűnhődés között - a műben a tragikomikum, a költői szimbólumalkotás és az analitikus társadalomkritika együtt hat.

Ez az új műfaj, az ábrázolt magatartástípusok, minőségek, a váltakozó hangnemek (szentimentalizmus, pátosz, irónia, komikum stb.), az értékváltások sora, az összetett értékábrázolás az író világnézeti (át)formálódását, ifjúkori reményeinek, illúzióinak összeomlását is tükrözi.

Atmoszféra és miliő egységének megteremtése", a miliő aktív drámai technikája" Ibsen egyik legtovább ható vívmánya. Almási M. véleménye szerint mindnyájan tőle tanultak: Shaw és Hauptmann, Csehov és Strindberg, sőt az amerikai dráma nagyjai is [+] vitát provokáló, ám művészi inspirációt adó egyéniségével [+] nem tud meghalni. Csak újra és újra feltámadni"; Vajda Gy. M. pedig úgy véli, hogy Ibsen életműve egyfelől máig ható érvényű kiindulás és kezdet, másfelől viszont befejezés, lezárás, szintézis: [+] az egyetlen sikerült kísérlet a XIX. századi realista regény módszerének drámában való alkalmazására."

A drámából vett idézetek Hajdu Henrik fordításából valók. A vadkacsából (és az ibseni drámatípusról) Karinthy paródiát készített (A kenguru", Így írtok ti).

 




Professzionális Tárhely