Professzionális Tárhely

Stendhal

 

                                                                                       Vörös és fekete


A szerzőről :



Stendhal valójában egy német város neve, s az író Henry Beyle 171 álneve közül az egyik, s vitathatatlanul a legismertebb. Ezen a néven jelentette meg ugyanis regényét, melyet ma már kötelező olvasmányaink sorában tudhatunk. Az írónak egy jómódú, királyhű polgárcsaládba volt szerencséje születni (1783. 01.13-án), ám őt - már gyermekkorában megnyilvánuló - lázongásai szembefordították családja nézeteivel, ő ugyanis inkább a jakubinusokkal szimpatizált. Édesapjával is támadtak konfliktusai ebből, s mivel édesanyját korán elveszítette, vadsága csak erősödött. Valójában csak anyai nagyapjára számíthatott, aki a felvilágosodás harcosa, s Voltaire barátja volt. Ő nevelte a fiút, egészen 16 éves koráig, amikor is az ifjú Beyle-t sikerült bejuttatni Napóleon környezetébe. Először hivatalnoka, majd katonája lett. Jelen volt az olaszországi győztes hadjáratban, élete legnagyobb élményét pedig a milánói bevonulás jelentette. Lelkesedése és kitartása olyan nagy volt, hogy a császárt még oroszországi hadjáratába is elkísérte. Eszébe sem jutott akkor még írói karriert építgetni. Amikor viszont Napóleon megbukott, fordítással, átdolgozással, útirajzok készítésével kezdett foglalkozni, melyek kiadatásából próbált megélni. 1821-ig Milánóban élt, amikor pedig elvesztette édesapját, Párizsba költözött. A Bourbonok bukása után diplomáciai szolgálatba lépett, s konzulként képviselte Lajos Fülöp Franciaországát Triesztben, majd a pápai államban, Civitavecchiában.

Művészetét nem sokra értékelték, műveit éltében alig olvasták, bár Goethe elismerően nyilatkozott munkásságáról. Személyesen Beyle is úgy gondolta, hogy műveit majd csak a század vége felé, úgy 1880-környékén fogják forgatni. Ez a jóslat szinte évre pontosan igazolódott be, de igazán népszerűvé csak a II. világháború után vált.
Nagyon tisztelte a szenvedélyeket, s művészetét sem választotta el soha az élettől. Eszménye az érző, gondolkodó ember, aki mégis a felvilágosodás embere, s aki még érzelmeit is a rációnak rendeli alá. Bár magát romantikusnak tartotta (mégsem kedvelte a kor romantikusait), az utókor a francia realizmus egyik jelentős képviselőjeként tartja számon. Mást jelentett romantikusnak lenni az adott korszakban, s szintén mást az utókor megítélésében.

1842. március 22-én halt meg, sírjára - kívánsága szerint - olaszul vésték fel nevét "Arrigo Beyle, Milanese", és a maga által fogalmazott sírverset is "Visse, scrisse, am", miszerint éltem, írtam, szerettem.

A műről :

Amikor Párizs utcáin a júliusi forradalom söpört végig, a színházakban pedig Victor Hugo drámájával látványosan győzedelmeskedett a romantika, a 48 éves Stendhal írói szándékát csupán egyetlen visszhangzatlanul maradt próbálkozása (Armance) jelezte. Az 1830-ban elkészült Vörös és feketével sem aratott elismerést, csupán két kortársa értékelte nagyra a kordivattal szemben szokatlanul tényszerű írói stílust. Ez pedig Balzac és Goethe volt. A korszak irodalmát akkoriban az erőteljes képek, pompázatos színek, szélsőséges érzelmek jellemezték, Stendhal azonban nélkülözte a leírásokat, s az akkor oly megszokott titkos szerelmi légyottok, kalandos küldetések, sorsfordító levelek alkalmazását is csak apropóként használta. Minden figyelmét szereplőinek lelkére összpontosította. A nagyravágyás korszerű témáját a lírai oldaláról ragadta meg. Hidegen elemezte a betegséget és annak következményeit, méghozzá olyan józansággal, hogy ez lett a francia irodalom realista regényeinek őse.

A cselekmény három színtéren zajlik. Előbb Verriéres, majd Besancon, végül Párizs nyújt lehetőséget a főhős Julien számára, hogy kiismerje a társadalmi erőviszonyokat. A történet végére pedig visszaérkezik a kiindulás helyszíneire, a kisvárosi templomban követi el a merényletet, ifjúkorának kedvelt barlangjában temetik el. A cselekményidő csaknem öt esztendőt fog át.

Nyelvi kifejezőeszközök szempontjából az eddigieknél is nagyobb teret nyer a belső monológ. Az ítéletet követő négy fejezet sem kap külön alcímet. Julien a siralomházban átértékeli életét, s rájön, hogy csak Renalné őszinte szerelme marad fontos számára. Az öngyilkosság némileg álcázott formáját választva kiprovokálja a halált, s kilép az életből. Végre megmutatja igazi arcát, képes lesz a mélyen átélt szerelem boldogságára. Ezáltal Stendhal a tragikus értékvesztés érzetét tudja felkelteni az olvasóban.
Lineárisan előrehaladó, egyetlen szálon futó cselekmény követi a hős sorsát, kitérők és epizódok nélkül.

Tartalom :


A mű címe is kétféle értelmezést ad:
1.) A feltörekvő ifjak számára a társadalmi érvényesülés két útját a katonaságot (vörös) és a papi pályát (fekete) jelképezi.
2.) A rulett két színe, mely az élet kiszámíthatatlanságát jelképezi.


E regény a nagy szándékok társadalmilag és lélektanilag is hiteles elenyészésének a hiteles ábrázolása. Másképp meghatározva az ifjúság lelki története, szűkebb témája pedig a nagyravágyás. Ifjú hőse, Julien Sorel, a mostoha sorsú parasztfiú előnyös külseje mellett kiváló memóriával megáldva, határtalan idealizmustól sem mentesen lép egy kijózanító évszázadba. Rajong a hősiességért, a nagyságért, a szabadságért. Az érzések szertelenségével magasabb, szellemibb, tágabb formát keres, mint amilyet a való élet lehetővé tesz számára. Eredeti ötleteivel, személyiségének valódi értékeit jelző őszinte kitöréseivel, lendületes vakmerőségével magára irányítja az unalmas kor érzékenyebb alakjainak figyelmét. Így talál támogatókra és szeretőkre. Eredményeit nem képmutatásával éri el, azzal csak belső szenvedélyeit takarja el. Összetett karakter, hibákkal és kiszámíthatatlan reakciókkal, tisztázatlan célokkal, ám morális és szellemi értékei környezete fölé emelik, szenvedélyes szerelmében és önként vállalt pusztulásában pedig hősiesség nyilvánul meg. Életével kellett fizetnie azért, hogy rádöbbenjen: a rajongást le kell tagadni, ravasszá, hazuggá, hideggé kell válnia annak, aki életben akar maradni.

A száraz, tárgyilagos stílus a híres stendhali célt szolgálja: értelem segítségével fejteni meg a szenvedélyesség titkát. Hőse, Julien Sorel, lehetett volna nagy ember, de útja a vérpadra vezet. Ez a szélsőséges történet a stílus tárgyilagos hidegségével válik korképpé.
Stendhal úgy vallotta, hogy írás előtt a törvénykönyvet szokta olvasgatni, hogy kellőképpen szabatosan fejezze ki magát. Akkor ez bántóan rideg volt, azóta stíluseszmény. És alighanem azt is elmondhatjuk, hogy olyan szemléletesen megformált alakokat, mint Sorel és körülötte kora jellegzetes nő- és férfialakjai, mindaddig regényíró nem tudott kiformálni.

 




Professzionális Tárhely